SMIDESZ ZENEKAR és STÚDIÓ

Zenekar - Stúdió - 1971 Celldömölk CBG - KMK

  
 
1970-'74
...a SMIDESZ .... 
  
Zenekar

 A zenekar történetét megörökítő  virtuális filmszalagot az előző évezred
1971. évének szeptemberéig kell visszapörgetni.
Az adott epizódban három gimnazista alakja bontakozik ki, a helyszín Celldömölk, Kemenesalja fővárosa.
Ők azok, akik zavaros tanulmányi- és nőügyektől (?) zaklatottan, néhány akkord és ritmusképlet szórványos ismeretéből arra az utólag is helyeselhető következtetésre jutottak, hogy beat-zenekart kell alapítaniuk.

 A két legmegátalkodottabb (akkor még először) másodikos
gimnazista, osztály- és padtársak, tehát barátok  (a keresztségben
Péter és Kálmán utóneveket kaptak). A haszontalanul eltöltött és mindenféle látható eredményt nélkülöző délelőttök után, ők azzal
tűntek ki a tanárok által sokat szidott és a későbbi években is még negatív példaként emlegetett többiek közül, hogy MK 21-es, az akkori idők hazai csúcstechnikájának számító kazettás-magnójukon
botrányos zenét hallgattak, és velük együtt
százméteres környezetben mások is.

 E dallamok hatására maguk is zenészként kezdték definiálni önmagukat, bár akkor még hangszeren alig tudtak valamit játszani. Nos, ők ketten megkeresték a kiskorú elsőst, Ferikét , aki bár - szüleitől fenyegetetten - klasszikus zenén nevelődött, de ebben az időben már pár hónapja mint a helyi HELL'S FIREMAN-együttes billentyűse viszonozhatta a Füstösben a vidékről bejáró diáklányok kíváncsiskodó tekintetét. 

 A zongorista

Macsek 

Gitárja is volt, így odahaza alkalmanként a mindent felülmúló szovjet hangszergyártás egy 7-húros(!) műremekével dalféleségeket vagy legalább is ahhoz hasonlatos hangjelenségeket tudott produkálni a megrökönyödött szülők, az elkeseredett szomszédok, valamint a szerencsétlen macskák nagy gyötrelmére. 

 

 A triónak mindenekelőtt nevesítenie kellett önmagát. Abban az
időben (is már) beteges anglománia jellemezte a világot.
E kór a vidéki zenekarokat is elérte, így legtöbben angol nyelven nevezték meg önmagukat, s a repertoáruk nagy része is e nyelvhez kötődött. Mi a vezetékneveinkből alkotott, akkor újszerűnek mondható  mozaikszavas változat mellett döntöttünk, így alkottuk meg  "hapax legomenonként"
a SMIDESZ szót 
(Smidéliusz Kálmán-Dezső Péter-Szabó Ferenc). 

  Abban a tekintetben szerencsés volt a választásunk, hogy a 90-es évek végén, amikor a hosszú hallgatás után Főnix-madárként újraéledtünk, a negyedik társunk neve (Mesterházi Sanyi) is beleolvasható volt a zenekar nevébe. 

Főnix 
Diáklány  A következő évben léptünk fel először a 'gimi' szalagavatóján, ekkor már saját szerzeményeink is voltak a megzenésített József Attila-versek mellett. Az utóbbiaknál azt mondták a hozzáértőbbek, hogy a zene jó, csak a szövegek gyengék. 
Később törzshelyünkké az akkor felépült új Kemenesaljai Művelődési Központ (KMK) előcsarnoka lett, itt léptünk fel szombatonként, a Hegedüs Laci által szervezett Ötórai teák-on.   KMK Celldömölk
 Zenekar

Egyre több helyre hívtak bennünket szerepelni. Jöttek a riportok, újságcikkek. Nem csak a lepusztult kultúrházak "ócska színpadait" ismerhettük meg, de a rangosabb koncertek titokzatosabb világát is.  Ez utóbbiak közül középiskolás diákként talán a legemlékezetesebb (a 73-as) szombathelyi úgynevezett Kis-VIT (Világ Ifjúsági Találkozó), ahol a Csónakázó-tó melletti szabadtéri színpadon a Bergendy-együttes műsora előtt játszhattuk el sok-sok ezer néző előtt saját számainkat. A 70'-es évek közepén több díjat és lismerést kaptunk. (...pl. Sopron Országos
Diáktalálkozó I.díj...)
 .....

...dehát az más világ volt...
...aztán...jöttek sorban...érettségi...
katonaság...főiskola ...egyetem...család...
gyerekek...munka...mint mindenkinek
...
és a kezdetnek itt van vége...
folyt. köv. (talán..vagy nem...vagy mégis...olyan bizonytalanok vagyunk....vagy mégse?)
 
 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 24
Heti: 54
Havi: 237
Össz.: 27 682

Látogatottság növelés
Oldal: Az őskor...
SMIDESZ ZENEKAR és STÚDIÓ - © 2008 - 2024 - smidesz.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »